A Dunántúl három nagy nemzetségi monostora közül Ják a legszebb, Lébény a legöregebb, Türje pedig a legeredetibb. Ez a templom őrzi ugyanis leghívebben középkori állapotát. 1234-ben említették először a türjei premontrei monostort, melyet nem sokkal ezelőtt alapított és látott el birtokokkal Türje nembeli Dénes bán. A falu régebbi eredetű lehet, mert a premontrei szerzetesek mindig népesebb településekre költöztek, feladatuk ugyanis a szemlélődés mellett a világi hívek lelki vezetése.
A templom kéttornyos, háromhajós. Nyolcszögletű, leveles fejezetű pilléreihez oszlopszerű konzolok tapadnak, ezekről emelkednek a gádorfalak féloszlopai, melyek a hajó keresztboltozatának bordáit tartják. Egészen kivételes, hogy Türjén ez a struktúra szinte teljes egészében középkori. A 16. században a falu a protestáns Hagymásy család birtoka lett, akik a monostort elpusztították. A török időkben a templomot erődíteni kellett, de a veszély elmúltával, a 18. században a kolostor újjáéledt. A szerzetesek és az általuk hívott német telepesek munkája révén Türje mezővárosi rangra emelkedett. Ekkor épült a rendház és a Szent Anna-kápolna. Itt és szentélyben Dorffmaister István festett falképeket Szűz Mária életének jeleneteivel (1761–64). Ezek a festő legkorábbi, talán legszebb alkotásai.
A barokk rendház lépcsőházában véletlenül került elő Schweichart Ferenc Szent Józsefet ábrázoló falképe (1773), az ebédlőben pedig Dorffmaister Jézus és a szamáriai asszony, valamint Illés próféta mennyezetfreskója látható. A 18–19. században a templomtól északra – a középkori kolostor helyén – gazdasági udvar volt magtárral, a kerítéskapu mellett mosóházzal, műhelyekkel, istállókkal, távolabb halastóval. A premontreiek több szobrot is állítottak Türjén: a rendház kerítésfala mellett Szent Flóriánnak, a templomtól távolabb, az út mentén Padovai Szent Antalnak, a falu központjában pedig Szűz Máriának és a premontrei szenteknek.
A türjei prépostság területén átfogó, mindenre kiterjedő régészeti feltárás még nem volt. Részleges kutatások és megfigyelések alapján tudjuk, hogy a középkori rendház a templom északi oldalához csatlakozott. Az épület szárnyai – a középkori hagyomány szerint – téglalap vagy négyzet alakú udvart vettek körül, amihez félig nyitott kerengővel kapcsolódtak. A rendház pontos kiterjedését, alaprajzi elrendezését nem ismerjük, és a valószínűleg a templomhoz hasonlóan kőfaragványokkal díszített kerengő töredékei sem kerültek még elő. A középkorban a templom mellett álló Szent Anna-kápolna is a monostor török kori erődítésének áldozata lett. A források alapján feltételezhető, hogy a toronypárral hangsúlyozott nyugati bejárat előtt egy előcsarnok állt. A templom kapuja előtt a földből előkerült kőfaragvány-töredékek alapján ez az épületrész díszesebb kialakítású lehetett.